2011. november 13., vasárnap
Világokon át - Jelenlegi ára: 3 400 Ft
Kiadás éve: 2010. február 16.
Kiadó: Pilis Print Kiadó
Világokon át
A"Világokon át" című televíziós sorozat könyvváltozata annak az igénynek az alapján jött létre, amely nem elégszik meg a képernyőről elröppenő szavak és tanítások hatásával, hanem az emberi élet és sors örök dilemmáiról az elmélyültség szándékával kíván gondolkozni. Hazai szellemi életünk rangos és közismert szereplői: Müller Péter, Dúl Antal, Mireisz László, Szepes Mária, Daubner Béla, Popper Péter, Paulinyi Tamás, Tarr Bence, Váradi Tibor, és még sokan mások, akik olyan helyzetelemzések és világszemléleti alternatívák megfogalmazását vállalják, melyek ősi kultúrkörök tudáskincséből táplálkoznak, de amelyek - modern korunk kihívásaira válaszolva - a kísérleti tudomány jövőbe mutató, olykor merész hipotéziseivel egészülnek ki.
Kiemelkedő gondolkodók létezésünk nagy kérdéseiről!
A „ Világokon át” című televíziós sorozat könyvváltozata annak az igénynek az alapján jött létre, amely nem elégszik meg a képernyőről elröppenő szavak és tanítások hatásával, hanem az emberi élet és sors örök dilemmáiról az elmélyültség szándékával kíván gondolkozni.
Az „ összefüggések tudományáról” van szó, amely meglátja a világ jelenségeiben az analógiás megfeleléseket, a materiális tényezők mellett a szellemi valóságok létezését, s az Ember-Föld-Univerzum hármas látóhatárának egybefüggő kapcsolatát.
Hazai szellemi életünk rangos és közismert szereplői:
Hankiss Elemér, László Ervin, Müller Péter, Héjjas István, Dúl Antal, Vásáry Tamás, Mireisz László, Szepes Mária, Gelléri Júlia, Daubner Béla, Popper Péter, Tóth Tibor, Sári László, Jankovics Marcell, Simoncsics Péter, Domján László, Pap Gábor, Bagdy Emőke, Makovecz Imre, Czeizel Endre, Kazanlár Emil, Rácz Géza és Grandpierre Attila mellett a tehetséges új nemzedék képviselői is megszólalnak, pl. Paulinyi Tamás, Tarr Bence, Lednyiczky Gábor, Tasi István, Bakos Attila vagy Váradi Tibor, akik olyan helyzetelemzések és világszemléleti alternatívák megfogalmazását vállalják, melyek ősi kultúrkörök tudáskincséből táplálkoznak, de amelyek - modern korunk kihívásaira válaszolva - a kísérleti tudomány jövőbemutató, olykor merész hipotéziseivel egészülnek ki.
A könyv Lőrincz Gabriella 12 részes televíziós sorozata alapján készült
ISBN: 9789638666352
Szállítási feltételek:
Személyes átvételre és a Magyar Postán keresztüli kézbesítésre nincs lehetőség.
A könyveket 5 munkanapon belül DPD futárszolgálattal küldjük, ezért kérjük szállítási címként a napközbeni tartózkodási helyet (munkahely címét) kérjük megadni.
A szállítás díja:
1-3 kg-ig a csomagkiszállítás (kb 1-4 db könyv fér bele) ára 1350 Ft
3-5 kg-ig a csomagkiszállítás (kb 5-10 db könyv fér bele) ára 1650 Ft
5-10 kg-ig a csomagkiszállítás (kb 10-15 db könyv fér bele) ára 1750 Ft
10-15 kg-ig a csomagkiszállítás (kb 15-20 db könyv fér bele) ára 1850 Ft
15-20 kg-ig a csomagkiszállítás (kb 20-25 db könyv fér bele) ára 2050 Ft
Amennyiben pontosan megadta e-mail címét, akkor a DPD futárszolgálattól kap egy értesítést e-mailben arról, hogy melyik nap viszik ki Önnek a csomagot.
Ha nem találja Önt a megadott címen a futár, akkor telefonon felhívja, és még további két alkalommal próbálja meg kiszállítani a csomagot.
Az áru ellenértékét és a szállítási díjat egyben, a csomag átvételekor, a futárnak fizeti készpénzben.
A hibásan megadott cím, vagy az át nem vett csomag elég kellemetlen, hiszen Ön nem kapja meg a kívánt könyveket, a nekünk pedig a postaköltséget mindenképpen ki kell fizetnünk.
A veszteségek elkerülése érdekében tisztelettel kérjük, hogy megrendelését pontos címmel lássa el, és a szállítás napján a megrendelt áru átvételéről és kifizetéséről szíveskedjék gondoskodni.
Jelenlegi ára: 3 400 Ft
Az aukció vége: 2011-11-12 12:42
. Világokon át - Jelenlegi ára: 3 400 Ft
Fontos
-
Ez a klímaberendezés nem is volt dugva még. Azért vagyok értékesítés azért, mert nem tudom telepíteni az én ablak miatt a gyermekek biztonsá...
-
Termékismertető Billentyűzet SonyEricsson K530i ezüst gyári Eredeti SONYERICSSON termék Kompatibilis kés...
-
Florida Pool otthon Keres tulajdonos menjen vásárolni tulajdonosa. Com nézd meg a virtuális túra otthon van zip 34288 észak port 184900 vagy...
-
Hibátlan, karcmentes állapotban. Mute Records/EMI, 2001, Japan. Mátrix: VJCP-68316 1 A1 Jelenlegi ára: 4 400 Ft Az aukció vége: 2...
-
RÉRDEMES MIHAMARABB LICITÁLNI, MERT: -EGYÉB MÓDON IS ÁRULOM, ÍGY HA NINCS RÁ LICIT, ÉS MÁSHOL ELKELT, ELTÁVOLÍTOM A VATERÁRÓL. Régi zomá...
-
Im értékesítési egy vadonatúj deadstock pár 8-as méret Jordan 13 magasságait, November 2010 kiadás. Csak komoly vevők, akik érdeklődnek, vag...
-
Mid Century Modern Glass Talapzat Váza hajó Cserélhető Top, lenyűgöző forma. Kitűnő állapotban. Nem chips vagy repedések. Mintegy 9 magas. T...
-
EZEN AZ AUKCIÓN EGY FEKETE, EGYENES SZÁRÚ CIRCLE OF TRUST FARMERNACIRA LICITÁLHATSZ. KLASSZIKUS, SZINTE MINDENNEL KOMBINÁLHATÓ DARAB, AMI...
-
E EXKLUZÍV FEKETE FÉNYES SZTRECCS LEGGINGS RUGALMAS, ELASZTIKUS L/XL HOSSZA: 95-KIHÚZVA 100CM GUMINÁL: 2X32CM-2X48CM-IG JÓ COMB: 2X23CM-2X27...
-
Kérem nézze meg további kínálatomat és mindenképpen olvassa el az ismerj meg oldalt licitálás, illetve vásárlás előtt! (Nevem mellett I+ j...